hírek címkéhez tartozó bejegyzések

Az államnak garantálnia kell az emberi jogokat

Az államnak mint a nemzeti és emberi szolidaritás legfőbb szerveződésének és letéteményesének garantálnia kell az emberi jogokat – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Szabadságjogok Magyarországon ma című, az emberi jogok világnapján megrendezett konferencián kedden Budapesten.

Előadásában a tárcavezető kiemelte: az államnak olyan keretnek kell lennie, amely az életnek és az emberi méltóságnak biztonságot nyújt. Az államnak nemcsak felelősséget kell vállalnia, hanem segítenie kell polgárainak is felelősséget vállalni az emberi jogok ügyében – hangsúlyozta.

A Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány minden évben az emberi jogok világnapján tartja meg közös szervezésű konferenciáját, ezúttal már az ötödik alkalommal került sor a rendezvényre. Balog Zoltán, aki a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke is, felhívta a figyelmet: örvendetes, hogy ez az esemény minden évben olyan fórumként szolgál, amelyen több politikai irányzat képviselői le tudnak ülni egy asztalhoz és félretéve a napi csatározásokat párbeszédet tudnak folytatni az emberi jogok kapcsán – s bár lehet, hogy részkérdésekben mást gondolnak, de mégis, morálisan mindannyian elkötelezettek ezért az ügyért.

(Forrás: EMMI/MTI)

Balog Zoltán szociális és foglalkoztatáspolitikai kérdésekről tárgyalt Brüsszelben

Az Európai Unió Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanácsának (EPSCO) mai ülésnapján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiáról beszélt, és a munkavállalók szabad mozgásának elve mellett érvelt. Balog Zoltán a tanácsülés margóján tárgyalt Henri Malosse-szal, az Európai Gazdaság és Szociális Bizottság elnökével is.

A litván EU-elnökség utolsó EPSCO tanácsülésének első napjára kiutazó magyar delegációt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vezette. A nap folyamán elsősorban foglalkoztatási és szociálpolitikai kérdések voltak napirenden: elfogadták a női vállalatvezetők arányának javításáról szóló és az ún. anti-diszkriminációs irányelv-tervezetről készült előrehaladási jelentéseket, valamint jóváhagyták a nemek közötti egyenlőség előrehaladását segítő intézményrendszer hatékonyságáról szóló tanácsi következtetéseket és a romák integrációját szolgáló hatékony tagállami intézkedésekről szóló tanácsi ajánlást is. Balog Zoltán az ülés során ismertette a magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia folyamatban lévő aktualizálásával kapcsolatos intézkedéseket.

A délelőtti ülést követő munkaebéden a miniszterek megvitatták a Bizottság legújabb, a szabad mozgás jogáról szóló közleményét. Balog Zoltán kiemelte, hogy az Európai Unió állampolgárai számára a szabad mozgás elsődleges célja a munkavállalás és a szakmai tapasztalatszerzés, amivel a fogadó állam GDP-jének növekedéséhez is jelentősen hozzájárulnak, ezért annak korlátozása nem lehet megoldás semmilyen problémára. A miniszter félrevezetőnek nevezte, hogy a nyugati országok a szociális ellátásokkal való visszaélés eszközeként tekintenek a szabad mozgásra. Ugyanakkor elismerte: természetesen léteznek visszaélések, ám ezek visszaszorításában a közép-kelet európai országok is érdekeltek és elkötelezettek. A visszaélések ellen küzdeni kell, de azok semmi esetre sem kérdőjelezhetik meg a munkaerő szabad áramlásának elvét.

A délelőtti tanácsülést követően a miniszter találkozott Henri Malosse-szal, az Európai Gazdaság és Szociális Bizottság elnökével, aki meghívta Balog Zoltánt a Bizottság februári plenáris ülésére, hogy tartson előadást a romák helyzetéről.

Szükséges az önmagáért és az országért felelősséget vállaló roma értelmiség

Szükség van az önmagért és az országért is felelősséget vállaló roma értelmiségre – mondta az emberi erőforrások minisztere a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján szombaton Balatonszárszón.

Balog Zoltán a Melyik a Te utad? címmel rendezett tanácskozáson hangsúlyozta: a kormány azért támogatja ezt az egyházi kezdeményezést, hogy legyenek Magyarországon roma-magyar kettős identitású keresztény értelmiségiek.

A miniszter fontosnak nevezte, hogy “legyen egy olyan rétege a magyarországi cigányságnak, amelyik önmagáért is felelősséget vállal, meg az egész országnak az ügyét is figyelembe veszi”.

Szerinte olyan értelmiségieknek kell lenniük, akik az együttműködésben érdekeltek, nem pedig a konfrontációban.

A szakkollégiumok jelentőségről szólva hangsúlyozta: “ez egy kis laboratórium, ahol kipróbáljuk azt, ami sajnos társadalmi méretekben sok helyen nem megy”.

Az elmúlt három év alatt, amióta működnek a szakkollégiumok, rengeteget értek el ezek a fiatalok, és mivel csaknem egyharmad részben nem cigány fiatalok is tagjai ezeknek a közösségeknek, gyakorolják az együttélést, jól érzik magukat együtt, kölcsönösen segítik egymást – értékelte a jelenleg öt szakkollégiumban folyó munkát a miniszter.

A miniszter szólt arról is, “sokan úgy gondolják, hogy a roma vagy a cigány felzárkózás, az a cigányoknak az érdeke, meg az ügye, de ez abszolút nem így van, ez a mi érdekünk, a többségi magyaroknak az érdeke”.

A miniszter szerint a jelenlegi problémahalmazból kivezető “egyetlen út, hogy a munkába és a tanulásba kell invesztálni”, és akkor azok, akik ma problémát jelentenek, “azok majd potenciális erőforrásként bekapcsolódnak a közteherviselésbe”.

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke szerint a roma szakkollégium léte egyenértékű a roma integráció sikerével.

“Ha nem lesz roma értelmisége a magyarországi cigányságnak, akkor az integráció is megkérdőjeleződik” – mondta Farkas Flórián, aki a visszajelzések alapján nagyon sikeresnek nevezte az egyházak és a kormány együttműködését, és példaértékűnek azt, hogy az egyházak ilyen szinten szerepet vállalnak a roma fiatalok tanulásának segítésében.

A konferencián résztvevő fiatalokat a szakkollégiumi hálózatot fenntartó egyházak képviselői is köszöntötték, hangsúlyozva, a jelenlévők legfontosabb döntése, hogy a keresztény utat választották. Arra biztatták a fiatalokat, hogy éljenek a szakkollégium adta lehetőséggel, amely kitágítja a világot számukra, értelmiségiként legyenek aktív és felelősségteljes tagjai a közösségüknek, az országnak.

2011-ben Debrecenben református, Nyíregyházán evangélikus, Miskolcon görög katolikus, Budapesten pedig jezsuita fenntartó működtetésével indult Keresztény Roma Szakkollégium, majd 2012-ben Szegeden a Római Katolikus Egyház fenntartásában. A szakkollégiumoknak 130 diákja van.

A szakkollégiumok célja, hogy olyan, cigány identitásukat megőrző keresztény értelmiségieket neveljenek, akik sokoldalúan képzettek, szakmai munkájukban magas szintre törekednek, nyitottak a fejlődésre, és elkötelezettek egyházi közösségeik képviseletére. Működésüket a kormány 120 millió forinttal támogatja, és segíti az Új Széchenyi Terv keretében további 1,15 milliárd forint uniós támogatás is.

MTI, EMMI

Fotó: Varga György, MTI

Oktatási és kulturális megállapodásokat írt alá Macedóniában Balog Zoltán

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon a következő évekre szóló, oktatási és kulturális területen kötött megállapodásokat írt alá macedón partnereivel Szkopjéban. A tárcavezető a miniszterelnöki delegáció tagjaként vett részt az egynapos macedóniai látogatáson. 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon a következő évekre szóló, oktatási és kulturális területen kötött megállapodásokat írt alá macedón partnereivel Szkopjéban. A tárcavezető a miniszterelnöki delegáció tagjaként vett részt az egynapos macedóniai látogatáson.

Balog Zoltán, valamint kollégája, Spiro Ristovski oktatásért és tudományért felelős miniszter az oktatási együttműködés fejlesztése, valamint a két ország közötti kapcsolatok további erősödése és bővítése céljából írt alá együttműködési programot, összhangban a magyar kormány Balkán-politikájával.

A 2013-2015 közötti időszakra szóló megállapodás alapján 20 alapképzésben részt vevő macedón fiatal tanulhat magyar felsőoktatási intézményekben, elsősorban műszaki és agrár területeken. A macedón fél cserébe szintén 20 ösztöndíjas helyet ajánl fel macedón egyetemeken magyar hallgatók számára nyelvi és irodalmi tanulmányok, ezekkel kapcsolatos kutatások és egyéb, a diákok érdeklődésére számot tartó területeken. A felek megegyeztek arról is, hogy a 2013-as évben egy macedón hallgató a „Nemzeti Kiválóság Program” keretében informatikai kutatásainak folytatását lehetővé tévő kutatói ösztöndíjban részesül a Debreceni Egyetemen.

A Kancsevszka Milevszka kultúrális miniszter asszonnyal aláírt, a 2014-2016. évekre szóló új kulturális munkaterv célja a két ország kapcsolatainak elmélyítése, intézményeik együttműködésének ösztönzése, az intézmények és szakmai szervezetek közötti közvetlen kapcsolatok és integrációs törekvések erősítése. A megállapodásban kiemelt célként jelenik meg a nemzetközi fesztiválokon való kölcsönös részvétel, így macedón részről a Budapesti Tavaszi Fesztiválon és a veszprémi Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozón való fellépés. A következő időszak további tervei között szerepel a – többek között csereprogramokon keresztül történő – együttműködés a képző-, ipar-, fotóművészet, formatervezés, építészet és médiaművészetek területén.

A munkatervben ezen túlmenően szerepel a macedón könyvkiadók részvételének szorgalmazása a Petőfi Irodalmi Múzeum keretein belül működő Magyar Könyv- és Fordítástámogatási Iroda kiadói pályázatain, valamint a kulturális javak, az ingatlan és a szellemi kulturális örökség kutatásával és védelmével foglalkozó szakmai szervezetek közvetlen együttműködése. Külön pontként szerepel a megállapodásban filmes szakemberek részvétele a két ország jelentősebb nemzetközi szakmai rendezvényein, filmfesztiváljain.

(Fotó: Miniszterelnökség/Burger Barna)

Az államnak minden akadályt le kell bontania a fiatalok munkavállalása elől

Az állam felelőssége, hogy a fiatalok munkavállalása előtt álló minden akadályt lebontson és ösztönözze a fiatalok munkavállalását – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, a Fiatalok munkanélkülisége Európában című nemzetközi konferencián.

Balog Zoltán a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány (KAS) közös rendezvényén kiemelte: ha egy egész generáció abban a félelemben él, hogy nem biztos, hogy “neki lesz helye”, ha megszerzi a diplomát, az az egész ország közállapotára kedvezőtlenül hat.

Egy ország akkor fejlődhet, ha mindenkinek lehetősége van arra, hogy képességeit a saját és a köz javára hasznosíthassa – tette hozzá a miniszter. Úgy látja, ennek hiányában egy ország nem lehet versenyképes, és “boldog sem tud lenni”.

Kiemelte, azt az üzenetet kell közvetíteni, hogy mindenkire szükség van, “senkit nem hagyunk az út szélén”. A fiatalok munkanélküliségének problémája azonban azt üzeni a fiataloknak, hogy “rád nincs szükség, neked nincs helyed”. Ez súlyos probléma, amelynek komoly szociálpszichológiai következményei lehetnek – mondta a tárcavezető.

Balog Zoltán emlékeztetett: az EU területén a 25 év alattiak 24 százalékának nincs munkája, holott a teljes lakosság körében ez az arány 10 százalék. Németországban és Ausztriában a legjobb a helyzet, a legrosszabb pedig Spanyolországban és Görögországban, ahol a fiatalok több mint fele munkanélküli – ismertette. Hozzátette: Magyarországon 27 százalék az állástalan fiatalok aránya.

A miniszter szerint a helyzet megoldásához el kell fogadni, hogy “felsőoktatást a gazdaság érdekeivel szemben nem lehet csinálni”. Nem jó, ha a felsőoktatási intézményekből kikerülő fiatal diplomás olyan állásban helyezkedik el, amelyhez nincs szükség a diplomájára, nem tudja hasznát venni a végzettségének, más munkakörben dolgozik, mint amilyenről a diplomája szól.

A középfokú oktatással kapcsolatban a tárcavezető arról beszélt, hogy a duális rendszert komolyan kell venni: nagyon fontos a gyakorlati és az elméleti képzés helyes arányának megtalálása, továbbá az, hogy a gyakorlati képzés valós munkahelyen történjen, hogy a fiatalok igazi munkatapasztalatokat szerezzenek.

Balog Zoltán azt mondta, hogy nem könnyű és nem jó a helyzet Magyarországon sem, de remélhetőleg a kormány intézkedései eredményesek lesznek. Ezt segítheti, hogy a munkahelyteremtő és munkahelyvédelmi akciótervekben külön hangsúlyt helyeznek a fiatalok helyzetére – tette hozzá.

Gulyás Gergely (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója hangsúlyozta: olyan paradox helyzet állt elő, hogy míg jelenleg hatmillió fiatal munkanélküli van Európában, vitássá vált “a munkaerő-áramlás eddig szentnek hitt elve”. Ezért egyértelmű és világos válaszokra van szükség – közölte.

Mint mondta, Európának olyan megoldást kell találnia a kialakult helyzetre, amely figyelembe veszi a közép-európai régió szempontjait is.

A politikus kiemelte: több nyugat-európai ország ellenérzésekkel fogadja a szakmunkásokat, de az orvosokat szeretettel várja. Meg kell vizsgálni a szabad munkaerő-áramlás fenntartásának lehetőségeit, de az biztos, hogy az egyes szakmák között nem lehet különbséget tenni – vélekedett.

Gulyás Gergely arra is kitért, hogy a válság hosszabb ideig tart Európában, mint bárhol máshol, ennek ellenére a 35 év alatti munkavállalóknak világos perspektívát kell nyújtani.

Ralf Brauksiepe, a német munka- és szociális ügyekkel foglalkozó minisztérium parlamenti államtitkára előadásában arról beszélt, hogy munkatapasztalat nélkül a fiatalok nem képesek kiváltani az idősödő szakembereket, és nem tudnak a piacon sikeres vállalatokat alapítani sem. Márpedig a válság következtében a legtöbb európai országban megugrott a fiatal munkanélküliek száma, így nehéz tapasztalatot szerezni – mutatott rá.

Úgy látja, az európai intézkedések nem válthatják ki, nem pótolhatják a nemzeti munkaerőpiacok reformját, legfeljebb kiegészíthetik azt. Nem arra van szükség, hogy általános mintát állítsanak fel minden ország számára, hogy Brüsszelből erőltessenek megoldásokat a tagállamokra, hanem minden országnak a saját útját kell járnia – fogalmazott. Hozzáfűzte: meglátása szerint Magyarország jó úton jár.

Ralf Brauksiepe kiemelte: az országonként eltérő megoldások szükségességét mutatja az is, hogy a fiatalok munkanélkülisége eltérően alakul az egyes országokban.

Frank Spengler, a KAS képviseletvezetője azt hangsúlyozta, ha ma egy fiatalt a jövőről alkotott elképzeléseiről kérdeznek, általában azt válaszolja, hogy értelmes és jól fizetett munkára vágyik, és kevesen akarnak munkahelyeket teremteni, kevesen látják vállalkozóként a jövőjüket.

(Forrás: MTI)