hírek címkéhez tartozó bejegyzések

Európa indentitásválságban van

Az emberi erőforrások minisztere vasárnap Esztergomban, a Becket Szent Tamás emléknapon arról beszélt, hogy Európa indentitásválságban van, az értékalapot nélkülöző tolerancia került középpontba, az egyéni értékek nem adódnak össze, “nem lesz belőlük előrevivő központi erő”.

A miniszter a keresztény értékekről és az európai identitásról rendezett konferencián szavai alátámasztására az európai alkotmányt említette példaként, amelyből “először kivonódott minden szellemi és kulturális érték, majd még a megmaradt dokumentumban sem sikerült megegyezni Európa népeinek”.

Balog Zoltán véleménye szerint a keresztények gazdagabbak lesznek attól, hogy adnak a másiknak, és a keresztény, nemzeti kormányzás legfontosabb feladatának nevezte, hogy az egyéni boldogulás optimumát összekösse a közjó hasznával.

Az a kor, amelyben Becket Tamás élt, azt üzeni, “nincs olyan politikai, világi hatalom, melynek ne lenne szüksége kontrollra és mércére” – mondta előadásában Balog Zoltán. A miniszter hozzátette, “annál a hatalomnál nincs veszélyesebb, mely nem képes magát kontrollálni, az a hatalom, mely mindent megtehet, diktatúrává válik”.

Bogyay Katalin UNESCO-nagykövet előadásában azt hangsúlyozta, a kultúrák közötti párbeszédhez szükség van a vallások közötti párbeszédre és közösen kell megkeresni az összekötő gondolatokat.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora arról beszélt, hogy a hitnek azért van szüksége tudományos módszerekre, mert anélkül csak vakhit marad. “A tudománynak viszont azért kell a hit, mert magában értékrend nélküli. A tudománynak szüksége van etikára, de ezt nem a tudományon belül kell keresni, hanem kívülről kell bevinni” – tette hozzá.

Jonathan Knott brit nagykövet kifejtette, az Egyesült Királyságban Európa jövőjét a jólét, a tisztelet, az igazságosság és a demokrácia jegyében képzelik el. “Enyhén aggódnak” viszont amiatt, hogy az elmúlt években olyan folyamatok indultak el, amelyekkel Európa nem fog közelebb jutni polgáraihoz” – fogalmazott a diplomata.

A konferenciát megelőzően ökumenikus szertartást tartottak Esztergomban, a Szent Tamás-hegyi kápolnában. Az emléknapot a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület, illetve a Rudnay Sándor Alapítvány szervezte.

Esztergom és Canterbury a 12. század óta áll kulturális és vallástörténeti kapcsolatban. Mindkét település érseki központ. Főpapjaik, Becket Tamás és Bánfy Lukács esztergomi érsek párizsi tanulmányaikból származó személyes barátsága alapozta meg a két város jó viszonyát.

Az 1170-ben mártírhalált halt Becket Tamás érsek éppúgy kiállt az egyház autonómiája mellett, mint a magyar egyház akkori feje. Becket Tamás halála után Jób érsek prépostságot alapított Esztergomban a vértanú tiszteletére.

Lékai László bíboros – aki 1976-tól haláláig, 1986-ig volt a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke – az 1538-ban Esztergomba került ereklyék egy részét Canterbury érsekségének adományozta, mivel Angliában VIII. Henrik rendeletére a szent összes emlékét megsemmisítették.

20140105 – Esztergom

Karácsonyi koncerttel zárult a Gárdonyi-emlékév

A Gárdonyi Zeneszerzői Pályázat három döntős munkáját is megszólaltató karácsonyi koncerttel hétfő este a Zeneakadémián a Gárdonyi-emlékév, melynek végén Sebők Pétert hirdették ki a pályázat nyertesének.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere impozánsnak nevezte az emlékév eredményét, hiszen elmondása szerint az óvodásoktól az idősebbekig minden korosztály megtalálhatta az utat az Egri csillagok, A láthatatlan ember, az Ida regénye szerzőjéhez, akinek valóban megjelent “emberi és alkotói arca”.

A programsorozat 200 ezer embert ért el közvetlenül – csak a Gárdonyi fesztiválon 9000 látogató járt -, nem szólva a híradások nézőiről, olvasóiról – hívta fel a figyelmet a miniszter. Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy az Egri csillagokat a Nagy könyv pályázaton 2005-ben a legkedveltebb magyar könyvvé választották, nemrég pedig elkészült a regény török fordítása is.

A Gárdonyi Emlékbizottság, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által kiírt Gárdonyi Zeneszerzői Pályázatra tizenhét pályamű érkezett. Ezek közül választotta ki a zsűri azt a hármat – Andorka Péter Karácsonyi kantáta, Sebők Péter Karácsonyi álom és Kecskés D. Balázs Kantáta című művét -, amelyet Vajda Gergely vezényletével az MR Szimfonikusok és az MR Énekkar hétfő este megszólaltatott a Zeneakadémián.

Az egymillió forint összdíjazású pályázat nyertesének Sebők Pétert választott a koncert végén a zsűri.

A zsűri elnöke Fekete Gyula Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, tagjai Gyöngyösi Levente Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, Zombola Péter zeneszerző, az MR Zenei Együttesek művészeti koordinátora, Pad Zoltán, a Kodály Kórus Debrecen vezető karnagya, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, valamint Molnár Szabolcs zenetörténész voltak.

A karácsonyi koncerten a zeneszerzői pályázat művei mellett elhangzott Gárdonyi Géza Fel nagy örömre! című karácsonyi éneke az Egri Érseki Fiúkórus előadásában, illetve további részletek a 150 éve született író munkáiból.

MTI, EMMI

Balog Zoltán tárgyalásokat folytatott az indonéz képviselőházi alelnökkel

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ma hivatalában fogadta Priyo Budi Santoso indonéz képviselőházi alelnököt. A találkozón a magyar miniszter bejelentette, hogy Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében a magyar kormány 50 ösztöndíjat ajánl fel indonéz hallgatók számára. A tárgyaláson a felek kölcsönösen megerősítették az oktatás területén történő további együttműködési szándékukat is.

Priyo Budi Santoso kiemelte, hogy Magyarország az ázsiai szigetország legfontosabb stratégiai partnere a közép-kelet európai térségben, ezért a régióban elsősorban Magyarországgal szeretnék tovább fejleszteni és más területekre is kiterjeszteni a már meglévő oktatási együttműködést.

Balog Zoltán köszönetét fejezte ki, hogy az Indonéziával fennálló felsőoktatási partneri kapcsolatnak köszönhetően a Darmasiswa ösztöndíj keretein belül 1993 óta már 170 magyar hallgató tanulhatott az ázsiai országban. Jelezte, hogy a két ország közötti kiváló együttműködést mutatja az is, hogy 2013 folyamán egyaránt sikerrel zajlott le a budapesti I. Indonéz-Magyar Rektori Konferencia, valamint az Indonéziában megrendezett kétnapos Magyar-Indonéz Felsőoktatási Fórum.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország törekszik az együttműködés további megerősítésére. Ezt szolgálja többek között a kidolgozás alatt álló Magyarország-ASEAN Ösztöndíjprogram, valamint a Stipendium Hungaricum program, amelyek keretében az indonéz fél részére 50 ösztöndíjat ajánlanak fel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az együttműködés realizálása érdekében kezdeményezi kétoldalú tárcaközi megállapodás létrehozását az indonéz kormánnyal, amihez Balog Zoltán a képviselőházi alelnök támogatását kérte.

Priyo Budi Santoso megköszönte a magyar felajánlást, és megerősítette, hogy Indonézia is elkötelezett a két ország közötti felsőoktatási kapcsolatok fejlesztésében. Ezt alátámasztandó tájékoztatta Balog Zoltánt arról, hogy Indonézia viszonossági alapon ösztöndíjprogramot tervez indítani magyar hallgatók számára.

A tárgyaláson az indonéz fél kérésére Balog Zoltán ismertette a magyar kormányzati reformokat az egészségügy, a család-, illetve a gyermekvédelem területén.

(Fotó: Árvai Károly, Kormány.hu)