kapcsolattartás az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, az egyházakkal, szociális, közoktatási, szakképzési és felsőoktatási intézményekkel, a területileg illetékes kormányhivatalokkal, a munkaadók és a munkavállalók szervezeteivel, továbbá a területileg illetékes kamarával,
a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának bővítése,
a hátrányos helyzetűek képzettségének, kompetenciáinak fejlesztése,
a társadalmi felzárkózást akadályozó lakhatási feltételek javítása,
a hátrányos helyzetűek szolgáltatásokhoz való hozzáférésének javítása,
a társadalmi felzárkózáshoz kapcsolódó kutatási feladatok, beleértve a nemzetközi együttműködésben megvalósuló kutatási tevékenységet,
a közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatok kiemelt kezelése,
részvétel határon átnyúló együttműködésben, különösen a kárpát-medencei egységes szak-és felnőttképzés kialakítása érdekében,
részvétel a nemzetközi romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere alapján készülő nemzeti stratégia kidolgozásában és megvalósításában.
A Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) felnőttképzési és módszertani háttérintézeteként elsősorban komplex társadalomfejlesztéssel foglalkozik. A társadalmi felzárkózás, a mélyszegénység megszüntetése és az esélyegyenlőség terén európai uniós és hazai finanszírozású projektjeink főként az álláskeresőket, alacsony végzettségűeket, megváltozott munkaképességűeket segíti a felzárkózásban.
A TKKI küldetése egy hosszú távú társadalomfejlesztő szerep felvállalása annak érdekében, hogy a kevésbé fejlett térségek hátrányos helyzetű munkavállalói fokozatosan lépésről-lépésre aktív munkaerő-piaci szereplővé, értékteremtő és adófizető állampolgárrá váljanak, valamint ennek eredményeképpen javuljon a többségi társadalom részéről tanúsított tolerancia, csökkenjen az etnikai vagy szociális helyzet alapján történő negatív megkülönböztetés mértéke.
A Digitális Otthon Program együttműködő partnereit márciusban közbeszerzési eljárás keretében választják ki és a tervek szerint a szeptemberi iskolakezdésre a szükséges eszközöket már el is juttatják a kedvezményezettekhez, ez mintegy 70-80 ezer forintos értéket jelent, ami tartalmaz egy internetes alapcsomagot, amelyet egy noteszgép, a mellé járó internetkapcsolat, oktatás és speciális internetes tartalmak és alkalmazások alkotnak majd.
A Digitális Otthon Programban várhatóan komolyan odafigyelnek majd arra, hogy a kiosztott számítógépeket ne ingyenes segélyként fogják fel a kedvezményezettek és azokat valóban rendeltetésszerűen, a célcsaládok használják majd, ne kerüljenek tempósan a másodlagos piacra. Ennek érdekében valószínűleg valamilyen önerőt is fel kell mutatni a programban való részvételhez, a műszaki háttér pedig a használatra vonatkozó szabályrendszert kényszerítené ki. Ennek pontos kidolgozása még tart.
A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft stratégiai együttműködési megállapodást kötött 2012. december 12-én. A Microsoft Magyarországon több mint 500 millió forintnyi társasági adót, munkavállalói után közel 1 milliárd forintnyi járulékot fizet évente, míg bérköltsége meghaladja a 3 milliárd forintot.
A Digitális Otthon Program kísérleti szakasza Miskolcon és környékén indul, ahol a kormány – és az informatikai-távközlési ágazat legnagyobb képviselőinek további hozzájárulásával – 40 ezer otthont lát el a szélessávú internetelérés technikai és infrastrukturális feltételeivel mintegy nyolcmilliárd forint értékben. Emellett oktatás és képzés formájában is biztosítják az eszközök hatékony és eredményes használatához szükséges ismereteket. Amennyiben a miskolci kísérleti projekt kedvező eredménnyel zárul, a Digitális Otthon Programot országos méretűre terjesztik ki.