Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja arról tájékoztatta az MTI-t, hogy két talicskányi marhatrágyát öntött az FM egyik kapuja elé az Együtt-PM. Szabó Rebeka elmondta, arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a korábban a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola által fenntartott biogazdaság földjein az új bérlők vegyszereket használnak. Kijelentette: a korábban húsz évig vegyszermentesen művelt földek “tönkretétele zajlik”; ha most abbahagynák a vegyszerezést, akkor is legalább öt év kellene, hogy ezek a területek újra elnyerhessék a bio minősítést.
A tárca közleménye szerint a tavaly októberben megkötött haszonbérleti szerződések értelmében az első gazdasági évben biogazdálkodtak a pályázat nyertesei. Az új haszonbérlők önkéntes nyilatkozatban vállaltak kötelezettséget az agrár-környezetgazdálkodási programban foglalt minimumkövetelmények további betartására is, a haszonbérleti kontraktusok lejártáig.
Az FM emlékeztetett: a Székesfehérvári Járásbíróság a Kishantosi Vidékfejlesztési Központot mindennemű birtokháborító magatartástól eltiltotta és megállapította, hogy az új haszonbérlők az egyedüli jogos birtokosok. A haszonbérlőknek törvényi és szerződéses kötelezettsége a haszonbérelt földek művelése.
A kormány megtízszerezte az állami területeken gazdálkodók számát; míg a szocialista kabinetek idején mindössze 600 nagybirtokos művelhette a nemzeti tulajdonú földeket, a nemzeti kormány 6000 embernek biztosít megélhetést a második Orbán-kabinet idején létrejött haszonbérleti rendszer jóvoltából – olvasható a tárca közleményében.