A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) húszéves fennálásáról megemlékező jubileumi ülésén mondott beszédet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Tudományos Akadémián.
A miniszter előadásában kiemelte az autonómia fontosságát, amire véleménye szerint szüksége van a tudományos életnek, és amit a régi és az új alaptörvény egyaránt deklarál, garantál. Fontos, hogy ennek intézményes és jogi biztosítékot adjanak – mutatott rá Balog Zoltán, aki szerint az elmúlt 20 évben talán túlhangsúlyozták az intézményes garanciákat.
A miniszter az autonómia, az együttműködés és a felelősségvállalás kapcsolatára kitérve reményének adott hangot, hogy a felsőoktatási politikában is egyre inkább az látszik majd: az autonómia tiszteletben tartására, az együttműködés megerősítésére és a döntések felelősségének vállalására törekednek.
A miniszter elismeréssel szólt arról a munkáról, amit a MAB végzett az elmúlt 20 évben. Mint mondta, bízik benne, hogy a MAB autonómiáját érintő változtatások pozitív eredményeket hoznak, finomhangolásra ugyanakkor még szükség lehet.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából, a köztársasági elnök megbízásából március 14-én, 14.00 órakor adta át a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, valamint a Magyar Arany, Ezüst és Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket.
Magyar Érdemrend Tisztikereszt (polgári tagozat)
dr. Adamik Tamásné dr. Jászó Anna
az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet ny. egyetemi tanára részére,
Albert Gábor
József Attila-díjas író, bibliográfia-szerkesztő részére,
Dr. Andor Anikó
Ybl Miklós-díjas kert- és tájépítész, a LAND-A Táj- és Környezettervezési Műterem Kft. vezető tervezője, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi docense részére,
Prof. dr. Bagdy Emőke
a pszichológia tudomány kandidátusa, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritusa részére,
dr. Bakay Kornél
régész-tanár részére,
dr. Baláspiri Lajos
az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézet címzetes egyetemi tanára részére,
Berkesi Sándor
Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Tiszántúli Református Egyházkerület és Debreceni Református Kollégium egyházzeneigazgatója, főiskolai docens, karnagy részére,
prof. dr. Blazovich László
az MTA doktora, a Csongrád Megyei Levéltár ny. igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem ÁJTK Európai Jogtörténeti Tanszék egyetemi tanára részére,
dr. Bollobás Enikő
irodalomtörténész, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK Amerikanisztikai Tanszék egyetemi tanára részére,
dr. Döbröczöni Ádám
a műszaki tudomány kandidátusa, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar professor emeritusa, ny. dékán részére,
dr. Eőry Ajándok
orvos-természetgyógyász, a biológiai tudomány kandidátusa, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat háziorvosa részére,
prof. dr. Fekete György
genetikus, gyermekgyógyász, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinikája igazgatója, egyetemi tanár részére,
dr. Font Márta
történész, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem BTK Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék tszv. egyetemi tanára részére,
Liszt Ferenc-díjas balettmester, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium művészeti vezetője részére,
dr. Kamondi László PhD.
a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar egyetemi docense, általános dékán-helyettes részére,
Kudlik Júlia
ny. televíziós szerkesztő részére,
Lambert Zoltán
a Budapest Városmajori Jézus Szíve Plébánia kanonok plébánosa részére,
Lázár Vilmos
kettes fogathajtó világbajnok, a Magyar Lovas Szövetség elnöke részére,
dr. Lejkó Dezső
az Országos Sportegészségügyi Intézet, Sportsebészeti Osztály főorvosa részére,
Mácsai Pál
Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes Művész, az Örkény István Színház ügyvezető igazgatója részére,
Medvegy Iván
mesteredző, a Magyar Olimpiai Bizottság főmunkatársa részére,
Mezey Katalin
József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító részére,
dr. Michaletzky György
az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK Matematikai Intézet tszv. egyetemi tanára részére,
Mohos Gábor
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága titkára részére,
Pászthy Júlia
Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense részére,
Pósa Zoltán Csaba
József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész részére,
Radnóti László
újságíró, sportriporter, a Magyar Rádió ny. vezető szerkesztője részére,
dr. Sebestyén Zoltán
matematikus, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK Matematikai Intézet egyetemi tanára részére,
Sipos György
építész, a Tér és Forma – Szeged Építéstervező Kft. vezető tervezője, ügyvezető részére,
Vass István Zoltán
újságíró, a Lánchíd Rádió műsorvezető-szerkesztője részére,
dr. Vertse Tamás
az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar professor emeritusa, az MTA Atommagkutató Intézet tudományos tanácsadója részére,
Vesmás Péter
Ybl Miklós-díjas építész, a Csongrád Megyei Építész Kamara alelnöke, a Tér és Forma – Szeged Építéstervező Kft. vezető tervezője részére,
prof. dr. Winkler Gábor
az MTA doktora, a Fővárosi Szent János Kórház II. sz. Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa részére,
Magyar Érdemrend Lovagkereszt (polgári tagozat)
Arató László
közgazdász, könyv- és lapkiadó részére,
Bakos Rafael Attila
a Sarutlan Kármelita Rend Szent István Királyról nevezett Magyarországi Rendtartománya tartományfőnöke részére,
Balogh László
Munkácsy Mihály-díjas festőművész részére,
Bárdy Péter
a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium és Egyházzenei Szakközépiskola igazgatója részére,
Benczúr László
a Magyar Evangélikus Egyház Északi Evangélikus Egyházkerület tb. felügyelője, a Benczúr & Partner Építész Iroda ügyvezetője, vezető tervező részére,
Berkes Kálmán
Liszt Ferenc-díjas klarinétművész, a Győri Filharmonikus Zenekar karmestere részére,
Bodó Sándor
festőművész részére,
Buffo Rigó Sándor
prímás, a 100 tagú Cigányzenekar Egyesület elnöke, művészeti vezető részére,
dr. Czakó Erzsébet PhD.
a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar tszv. egyetemi docense, a Vállalatgazdaságtan Intézet igazgatója részére,
dr. Dános Béla
gyógyszerész, a biológiai tudomány kandidátusa, a Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK Biológiai Intézet ny. egyetemi docense részére,
Deseő Csaba
hegedű- és brácsaművész részére,
dr. Fedorcsák Imre Árpád
idegsebész, az Országos Idegtudományi Intézet főorvosa, a Debreceni Egyetem c. egyetemi docense részére,
Fülöp Zoltánné Dvorszky Erzsébet
balettművész, a Magyar Táncművészeti Főiskola professor emeritája részére,
Gajdics Ottó
újságíró, a Lánchíd Rádió ügyvezetője, főszerkesztő részére,
Garami József
az MTK Budapest Zrt. szakmai igazgatója részére,
Havasi József
a Don Bosco Szalézi Társasága ny. tartományfőnöke részére,
dr. Hegedűs András
a Prímási Levéltár igazgatója részére,
dr. Holics Klára
az Országos Cisztás Fibrózis Egyesület elnöke, a Heim Pál Gyermekkórház – Üllői úti telephely főorvosa részére,
dr. Horváth Iván PhD.
ny. egyetemi docens részére,
prof. dr. Ilyés István
az orvostudomány kandidátusa, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Népegészségügyi Kara Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék egyetemi tanára részére,
dr. Kis Pintér Imre
József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, az irodalomtudomány kandidátusa, a Kortárs c. lap. ny. főszerkesztője részére,
Kovács Árpád
az Újirány Tájépítész Kft. tájépítészmérnöke részére,
dr. Kovács Barnabás
a Károli Gáspár Református Egyetem stratégiai igazgatója részére,
Kövessy Angéla
Harangozó Gyula-díjas balettművész, a Magyar Állami Operaház balettmestere részére,
dr. Kőszeghy Péter PhD.
irodalom- és művelődéstörténész, a Balassi Kiadó igazgatója, az MTA Irodalomtudományi Intézete tudományos munkatársa részére,
dr. Lelkes Lajos
a Mezőgazda Kiadó igazgatója részére,
dr. Mészáros Miklós
körzeti és üzemorvos, Ózd
Monori Lili
Jászai Mari-díjas színművész részére,
Nadabánné Benyik Éva
a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány ügyvezető titkára részére,
Nagy Katalin
újságíró, a Hír Televízió Zrt., Lánchíd Rádió szerkesztő-műsorvezetője részére,
Ökrös Oszkár
cimbalomművész, a 100 tagú Cigányzenekar szólistája részére,
dr. Romváry Ferenc
művészettörténész, a Janus Pannonius Múzeum ny. osztályvezetője részére,
Sághy Ildikó
a Magyar Írók Egyesülete ügyvezető elnöke, a Lyukasóra folyóirat főszerkesztője részére,
Snell György
a budapesti Szent István Bazilika plébánosa részére,
Somlai Tibor
belsőépítész, bútortervező, design-történész, a Somlai Design Stúdió vezetője
Soós László
ny. református lelkész, országgyűlési szakfőtanácsos részére,
dr. Szabó András PhD.
a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tszv. egyetemi docense részére,
dr. Szabó Géza
a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet főigazgató főorvosa részére,
dr. Szabó Gyula PhD.
a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanára részére,
Szerető Szabolcs
újságíró, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese részére,
Szövényi Zsolt
ny. főosztályvezető részére,
Szvétek László
operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekese részére,
Varga Sándor
újságíró, a Kossuth Rádió Krónika c. hírműsora vezetőszerkesztő-műsorvezetője részére,
Vati Tamás
a Bozsik Yvette Társulat Harangozó Gyula-díjas táncművésze részére,
dr. Véha Antal PhD.
a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar dékánja, egyetemi tanár részére,
Zombori Ottó
csillagász, a TIT Uránia Csillagvizsgáló ny. igazgatója részére,
dr. Zonda Tamás PhD.
ideggyógyász, pszichiáter, író részére,
Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat)
Endrődi Gábor
a Budapest I. kerületi Petőfi Sándor Gimnázium intézményvezetője részére,
Faragóné Bircsák Márta
gyógypedagógus, a Budapest III. kerületi Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatója részére,
Gundel Takács Gábor
a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap műsorvezető-szerkesztője részére,
Hajós Márton
az Esztergom-Budapesti Érsekség ügyintézője
Herencsár Viktória
cimbalomművész, a besztercebányai Művészeti Akadémia docense részére,
Homolay Károly
a Budapest XI. kerületi Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója részére,
Horváth Gábor
a Budapest XX. kerületi Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója részére
dr. Karlócai Jánosné
a Karlócai Marianne Magánóvoda ny. óvodavezetője részére,
Károly Róbert
karmester, zeneszerző, a Magyar Táncművészeti Főiskola óraadó oktatója részére,
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából a kultúra területén végzett kiemelkedő művészi tevékenység elismerésére szakmai díjakat adott át március 14-én 10 órakor.
Kiváló Művész díj
amely azoknak a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjjal rendelkezőknek adományozható, akik pályájuk során magas szintű igényes teljesítményt nyújtva gyarapították a magyar művészet értékeit.
Esztergályos Cecília
Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész
Kárpáti Tamás
Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, Érdemes Művész
Keleti Éva (Mátray Mihályné)
Balázs Béla-díjas és Táncsics Mihály-díjas fotóművész, Érdemes Művész
Lukács Sándor
Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész
Szacsvay László
Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész
Szegedi Erika
Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész
Érdemes Művész díj
amely azoknak adományozható, akik a magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka (színház-, zene-, tánc-, artista-, mozgókép-, képző-, fotó-, iparművészet) területén huzamosabb ideig kiemelkedő művészeti értékeket hoztak létre, és már rendelkeznek a kultúráért felelős miniszter által adományozott művészeti díjjal.
Bajcsay Mária Magdolna
Jászai Mari-díjas színművész
Csurka László
Jászai Mari-díjas színművész, rendező
Erkel László – Kentaur
Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező
Gulyás Gyula
Balázs Béla-díjas filmrendező, a MMA r. tagja
Gulyás János Péter
Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, a MMA r. tagja
Györfi Sándor
Munkácsy Mihály-díjas szobrász- és éremművész
Kisfaludy András
Balázs Béla-díjas filmrendező, producer
Körtvélyessy Zsolt Lóránt
Jászai Mari-díjas színművész
Meszléry Judit
Jászai Mari-díjas színművész
Molnár Kálmán
Munkácsy Mihály-díjas tervezőgrafikus
Nagy Anna,
Jászai Mari-díjas színművész
Sunyovszky Szilvia
Jászai Mari-díjas színművész
Szűcs Nelli
Jászai Mari-díjas színművész
Tillai Aurél Ede
Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, karnagy
Voith Ági
Jászai Mari-díjas színművész
Babérkoszorú-díj
Amely azoknak adományozható, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a magyar irodalom területén és már rendelkeznek a kultúráért felelős miniszter által adományozott művészeti díjjal.
Ács Margit
József Attila-díjas író, esszé- és tanulmányíró, kritikus
Szőcs Géza
József Attila-díjas költő
Tóth Erzsébet
József Attila-díjas költő, a MMA lev. Tagja
Balázs Béla-díj
amely a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenység, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismerésére adományozható.
Lovasi Zoltán
operatőr
Lemhényi Réka
vágó
Pethő Zsolt
zeneszerző
Olasz Ferenc
filmrendező
Balogh Rudolf-díj
amely kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri, illetve fotószakírói tevékenység elismerésére adományozható.
Kudász Gábor Arion
fotóművész
Gera Mihály
fotószakíró, szerkesztő
Blattner Géza-díj
amely kiemelkedő bábművészeti tevékenység elismerésére adományozható.
Grosschmid Erik
díszlet-, báb és jelmeztervező, szcenikus
Erkel Ferenc-díj
amely kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenység elismerésére adományozható.
Horváth Barnabás
zeneszerző
Aldobolyi Nagy György
zeneszerző, dalszövegíró
Ferenczy Noémi-díj
amely kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenység elismerésére adományozható.
Néma Júlia
keramikusművész
Halasi Zoltán
grafikusművész
Kányási Holb Margit
textilművész
Somlai Tibor
formatervező-belsőépítész
Vajda Mária
gobelinművész
Harangozó Gyula-díj
a táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenység elismerésére adományozható.
Vidákovics Antal
koreográfus
Komarov Alexandr
balettművész
Jászai Mari-díj
amely kiemelkedő színművészeti – színészi, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői, látvány- és világítástervezői, dramaturgiai – és színháztudományi – színházelméleti és színházi kritikusi – tevékenység elismerésére adományozható.
Cselényi Nóra
jelmeztervező
Dolhai Attila
színművész
Kara Tünde
színművésznő
Csányi Sámdor
színművész
Radó Denise
színművésznő
Oberfrank Pál
színművész
Sasvári Sándor
színművész
József Attila-díj
amely kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenység elismerésére adományozható.
Albert Zsuzsa
költő
Petrőczi Éva
költő
Fekete J. József
irodalom-történész
Gy. Horváth László
műfordító
Kun Árpád
költő, író
Nagy Gábor
költő, kritikus
N. Pál József
irodalomtörténész
Liszt Ferenc-díj
amely kiemelkedő zenei előadó-művészeti tevékenység elismerésére adományozható.
Boldoczki Gábor
trombitaművész
Zsoldos Béla
ütőhangszeres művész
Rálik Szilvia
operaénekes
Bubnó Tamás
karnagy, énekművész
Bretz Gábor
operaénekes
Munkácsy Mihály-díj
amely kiemelkedő képzőművészeti tevékenység elismerésére adományozható.
Nikmond Beáta
szobrászművész
Erős Apolka
szobrászművész
Mayer Éva
képzőművész
Dréher János
festőművész
Kligl Sándor
szobrászművész
König Róbert
grafikusművész
Tasnádi József Sándor
médiaművész
Nádasdy Kálmán-díj
amely kiemelkedő zenés színházi rendezői, színháztudományi, dramaturgi és műfordítói tevékenység elismerésére adományozható.
Káel Csaba
rendező
Németh Lajos-díj
amely a kortárs képzőművészet, iparművészet, design, építészet területén végzett kiemelkedő művészettörténészi, műkritikusi, kurátori tevékenység elismerésére adományozható.
Plesznivy Edit
művészettörténész
Szabolcsi Bence-díj
amely kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zenei ismeretterjesztő tevékenység elismerésére adományozható.
Miháltz Gáborné dr. Tari Lujza
zenetörténész, népzenekutató
Táncsics Mihály-díj
amely kiemelkedő újságírói tevékenység elismerésére adományozható.
Novotny Zoltán
újságíró
Szaniszló Ferenc
szerkesztő
Vertse Márta Ágnes
szerkesztő
Bánffy Miklós-díj
amely a kultúra érdekében művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél hosszabb időn át – legalább 15 éven keresztül – végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére adományozható.
Ertl Péter
a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója
Gaálné dr. Merva Mária
a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója
Kamarell Márta
a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti főtitkára
„A bocsánatkérés soha nem a gyengeség, hanem mindig az erő jele – ezt II. János Pál pápától megtanulhattuk” – fogalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Országházban elhangzott ünnepi beszédében az elhurcolt magyarországi németek tiszteletére szervezett rendezvényen, amelyen a második világháborút követő sajnálatos és tragikus eseményekre emlékeztek.
A miniszter hangsúlyozta: a magyar kormány által folytatott nemzetiségi politika elkötelezett a trauma enyhítésében, amelyhez a kulcs egymás történelmi múltjának megértése, hozzátéve, hogy “mi akkor is a barátaik maradunk, ha nem értenek meg bennünket, vagy éppen félreértenek bennünket”.
Az ünnepségen Kövér László házelnök úgy fogalmazott: a mai magyarok, az egykori legyőzöttek unokái, dédunokái vannak már annyira szabadok, hogy elismerik az egykor kitelepített német honfitársaik igazságát, és bocsánatot kérnek tőlük. Egyben reményét fejezte ki, hogy Európában minden közösség szabadon használhatja nyelvét és jelképeit, szabadon kifejezheti összetartozását, és utódaikban is megőrizheti önazonosságát.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Kövér László házelnök és további díszvendégek az elhurcolt magyarországi németek tiszteletére szervezett rendezvényen
Az Országgyűlés 2012. decemberében fogadta el azt a határozatot, amely január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának napjává nyilvánítja. Az ünnepségen a határozat díszpéldányát adta át Kövér László a Bundestag elnökének.
A megemlékezésen Norbert Lammert, a Bundestag elnöke megköszönte Magyarország történelmi szerepvállalását a német megosztottság megszüntetésének, valamint az európai egység megteremtésének érdekében, Christoph Bergner, a német Belügyminisztérium államtitkára pedig azt hangsúlyozta: a magyar országgyűlési határozat példa lehet. Mint mondta, ez is mutatja, hogy Magyarország 1990 óta hajlandó következetesen feldolgozni a történelem sötét lapjait.