A labdarúgó NB I hetedik fordulójából két mérkőzés maradt vasárnapra: az Újpest 16.30-tól Székesfehérvárra, a Videotonhoz látogat, ahol mindkét együttes a csapategységben bízik a találkozó előtt, míg 18.30-tól a Ferencváros a Puskás Akadémiát fogadja. Nem lesz könnyű dolguk a felcsútiaknak, hiszen a Fradi remek statisztikával büszkélkedik hazai pályán.
Nemzeti Sport Online bejegyzései
Nagyon sok mindennek kell megvalósulnia az Alba Volán rájátszásához
Önmagában nem meglepetés, hogy az Ifjabb Ocskay Gábor-emléktorna idején gyászos a hangulat Székesfehérváron, de ezúttal lehet, nem a torna emlékezés jellege tette azzá. A névadóból első kategóriás támogatóvá visszaváltozó Sapa nélkül immár csak Fehérvár AV 19-nek hívható csapat az edzőmeccseket hét győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel zárta – volt köztük mindenféle, ellenfélből meg eredményből is. Mégis, mivel mindig a legutóbbi a legmeghatározóbb élmény, a Ljubljanától elszenvedett 5–2-es vereségből szükséges kiindulni, ami meg nem annyira biztató.