Ákos sikeres szintirock-koncertsorozata másfél éven át tartott. A turné repertoárja a 2084 című stúdióalbum anyagából, valamint a legismertebb Ákos- és Bonanza-dalok újrahangszerelt változataiból állt össze. Az előadásokat több mint kétszázezren látták országszerte és a határainkon túl is: a TURNÉ 2084 kétszer is eljutott Londonba, hallhatták Marosvásárhelyen, Amszterdamban és Brüsszelben is. Ugyancsak kétszer dörrent a szintirock a VOLT Fesztiválon. Emlékezetes állomás a tavalyi Sziget-buli vagy az idei koncert Békéscsabán, Debrecenben, Székesfehérvárott, Szegeden.
MyMusic bejegyzései
Rockzenével az életért!
Székesfehérvár legnagyobb zenei eseménye, a FEZEN fesztivál, idén 17. alkalommal varázsolja városunkat 4 napra a zene fővárosává. A Fesztivál fennállása alatt folyamatos technikai és minőségi fejlődésen ment keresztül, így a tavalyi évben már 33.000 látogatót regisztrált. A rendezvény szervezői már évekkel ezelőtt felismerték: nem elég kiemelkedő teljesítményt nyújtani, meg kell találni azt az utat, amely a humán értékek felismeréséhez vezet. A FEZEN évek óta támogatja a helyi tehetséges fiatalokat a Tehetséges Zenészekért Alapítványon keresztül.
Az ígéretek beváltása az idei FEZEN-en
A Tankcsapdával, a Tito And Tarantulával és a Dragonforce-szal bővült a FEZEN-felhozatal. A londoni power metal brigád, a chicano rock fenegyerekei és a megújult magyar rockintézmény is fellép a székesfehérvári fesztiválon, olyan illusztris nevek társaságában, mint a Deep Purple, az Amorphis vagy a Fear Factory.
ÁKOS és N.O.H.A. a 2013-as FEZEN-en
Az idei FEZEN eddig bejelentett két húzóneve, a Deep Purple és az Arch Enemy, elsősorban a karcosabb hangzások barátainak kedvezett. A mostani két előadó, a FEZEN hagyományainak megfelelően tovább színesíti a zenei palettát. Örömmel jelentjük, hogy a “TURNÉ 2084” nyári állomásai közé bekerült 2013. augusztus 2-a, Ákos FEZEN-es fellépésének napja, így 2010 után idén újra üdvözölhetjük Ákost a székesfehérvári fesztiválon.