Balog Zoltán: kulcsfeladat Magyarország kulturális pozícióinak megerősítése és újragondolása

Magyarország a kultúrán keresztül tudja magát a leghatékonyabban megmutatni a világban – állapították meg a Balassi Intézet által a külföldi magyar kulturális intézetek vezetői számára szervezett, Zenei hullámhossz elnevezésű, kétnapos budapesti találkozó résztvevői.

Balog Zoltán szerint Magyarország saját nézőpontját fogja megjeleníteni például az 1. világháború kitörésének 100. évfordulójára szervezett programok során, de innovatív módon kíván részt venni a 2014-es holokauszt-megemlékezésekben is, külön budapesti múzeum fogja például bemutatni a gyermekek sorsát a vészkorszak idején.

A Pro Cultura Hungarica-díj immár külföldön élő magyaroknak is adható, a kormány megújította a római magyar képzőművészeti ösztöndíjat, a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből 100 millió forint jut a Publishing Hungary könyvszakmai projektre és újabb 100 millió programtámogatásra – sorolta.

Balog Zoltán bejelentette: terveik szerint az közigazgatási és a külügyminiszterrel egy közös miniszteri utasítás keretében kodifikálják majd a három tárca együttműködését a kultúrdiplomácia terén.

A miniszter a vezetői találkozó megnyitóján adta át Móga Piroskának az idei Sztara Zagora-i filmfesztivál legjobb női főszereplőjének járó Arany Hárs-díjat, melyet a színésznő Deák Krisztina Aglaja című filmjében nyújtott alakításáért nyert el, de a helyszínen nem tudott átvenni.

(Fotó és videó: Kormány.hu)