Folytatta munkáját az Antiszegregációs Kerekasztal

Kedden immáron harmadszor ülésezett a Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára létrejött Antiszegregációs Kerekasztal, amely az együttműködés konkrét lépéseinek kidolgozása mellett az alapvető fogalmi keretek tisztázását is kiemelt feladatának tartja. A találkozón ezúttal is az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői, illetve civil oktatási szakértők vettek részt.