Az Emberi Erőforrások Minisztériumában Gaskó Istvánnak, a Liga Szakszervezetek elnökének kezdeményezésére és részvételével a mai napon megbeszélést folytatott Balog Zoltán miniszter, Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, valamint Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
A tanácskozás eredményeként a felek megállapodtak abban, hogy ismét tárgyalóasztalhoz ülnek egy, a PDSZ által aggályosnak tartott kérdés: a pedagógusok új munkaidő számításának ügyében.
A megállapodás értelmében Mendrey László vállalta, hogy kezdeményezi a PDSZ pedagógus sztrájkra szóló felhívás visszavonását. Az érettségi vizsgákat ennek értelmében nem veszélyeztetheti a korábban meghirdetett esetleges munkabeszüntetés.
Az EMMI és a PDSZ egyaránt törekedni fog rá, hogy lehetőleg megegyezés szülessen közöttük.
Az újranyitott tárgyalások kapcsolódnak a korábban megállapodást kötött öt pedagógus szakszervezettel folytatott egyeztetésekhez.
Budapest, 2013. április 4.